2018. 04. 03.

Rehab


Március 2-án átköltöztem a Jahn Ferenc kórház Rehabilitációs osztályára Csepelre. Igazi szocialista gyárépület, kintről csúnya, bentről tűrhető. VIP szobát kaptam a folyosó végén, ami két személyes, nem öt. Az ablakok ki vannak cserélve dupla üvegesre, de mellettük nagyon behúzott a hideg, így első napokban pulcsiban két takaróval aludtam.
Alcímem: Penicillin, és minden nap kapok kávét (könnyű vegyes étrend)

A szobatárs néni itt is szimpatikus volt, Edit néni, egy hétig feküdtünk egy szobában, így sok mindent megtudtam róla. Polgári család, sokat mesélt a férjéről, lányairól, családjáról. Építőmérnök, a férje is. Az M3-as autópálya hídjait ők tervezték, Algériában dolgozott évekig, az EU-t is végig utazta, nagy élvezettel mesélte érdekes történeteit. Figyeltem a beszélgetéseinket kommunikációs oldalról is, hogy tudom terelni a témát, beleszólok-e, hogy tartsam fent láthatóan is a figyelmem. Egyre inkább jóban lettünk a hét folyamán.
Szomorú volt látni a sok idős embert a folyosón, és a nyitott ajtón keresztül, ahogy tornáztatták öreg tagjaikat. Minden elismerésem és tiszteletem a nővéreké, akik szépen kezelik őket, tisztogatják, pelenkát cserélnek, oldalra fordítják, felültetik őket, ha kérik, 24 órában.
Nővérek és a Főorvos úr

Anyukám váltotta Edit nénit következő pénteken, kicsit szomorú voltam hogy elmegy, adtam egy kis emlék ajándékot neki. Nagyon örülök, hogy megengedték, hogy ide jöjjön anyukám! Fájt igencsak a lába szegénynek, nem vigyáztak rá a mentősök, neki is tolták valaminek útközben. Aztán szépen javulgat ő is, Húsvétra is bent maradt.
Lábadozó víg napjaink

Egy "15 éves énem" segíti a bácsit.
Nagy a hasonlóság
A napi program fixen: gyógytorna, és álló torna. További választhatóak: izomlazító kámforos tekercselés, ami az elején nagyon hideg, aztán beforrósodik, mintha vasalóval masszíroznának. Az elején párszor kértem, de aztán sok volt a jóból. Egy fiatal fiúhoz lehetett masszázsra menni, az is jól esett egy párszor, de aztán már nem adott sok pluszt az egyen-koreográfiája a svéd masszázsnak, amit mindenkin végigzongoráz, nem személyre szabott a hátdögönyözés.


A gyógytornász lány, Andi jött reggel 8-kor, tornáztatott együtt mindkettőnket, kb fél órát. 15 év gyakorlattal tudta mit lehet, kell csinálnunk adott állapotban, és azt meg is követelte, még ha fájt is. A gyakorlatsor végén kaptam lábmozgató kütyüt, ami passzív mozgással egyre jobban nyújtotta a beszűkült inakat, izmokat.

Lábtekerentyű

Aztán valamikor a nap folyamán kivitt a két korlátos sétáló helyre, ahol tükrök vannak a két szembe falon, így jól ellenőrizhettem a mozdulataim. Az elején csak sétáltam, a korlátokon támaszkodva, aztán egyre többet engedett a lány, oldalra nyit zár, először csak a műtött lábam, majd később a másikat is. A kedvenc gyakorlatom a levegőben futás volt, mikor már elég erős voltam, kinyomva magam a korlátokkal, lengettem a lábaim a levegőben felváltva, mintha futnék. A gyógytornász kezében fut itt össze minden infó, ő látja az állapotom, ő mondja meg mit enged meg, mikor lehet botra váltani, vagy hazamenni. Tán a legfontosabb ember, érdemes vele jóban lenni.

A közösségi tér pár méterre volt a szobánktól, ahol minden délután zavaróan hallgatták a műsorokat és a híradót, amiben nagyrészt rossz hírek mentek, összetört, kigyulladt, kiugrott, meghalt.. Ja és 5. hírként egyébként meg választások voltak Olaszországban, mint egy mellékesen. Valami műveltségi vetélkedő hatásvadász szövege hangzott végig a folyosón minden este, amiben nagyon bíztatták a versenyzők a golyót, hogy jó lukba menjen, ami nagyonnagyonsokpénzért. Na újabb bizonyíték arra, miért is nem nézek TV-t.


Szépen vígan teltek napjaink, sok alvással, olvasással. Kicsit nehéz volt úgy közlekednem, hogy nem volt szabad kezem, főleg a kiönthető dolgokkal, amit nem tudtam vállra akasztani egy táskában.

Minden nap jött a családom valamelyik tagja, még nagynéném is egyszer! Több barát is hívott. Hoztak finomságokat, amivel kiegészíthettem az itteni étel ellátmányt. Az ebéd meglepően ehető volt, de a reggeli és vacsora majdnem használhatatlan. Nagy szelet fehér kenyér szelet, ami 1 óra alatt kopogósra száradt, 30% hústartalmú felvágott, furcsán keserű zöldpaprika. Néha egy-egy házi kőrözött krém beköszönt, az finom volt. Sokat ettem, és tornáztam is, mégis fogytam 3 kilót.







Heti kétszer szico (pszichológus) lányhoz is mehettem, egy egyéni, és egy csoportos foglalkozásra. Ismertem már őt korábbról. Sokat tanultam magamról mindkettőnél, jót tett, remélem hosszú távon is használ.
Azt mondta, látja, hogy nagyon akarok változni, reális alapon, mint a fotózás és sok jegyzetelés. Az érzelmi oldalára nem figyelek eléggé, vissza akarom kapni a régit, szerintem inkább előre lépni szeretnék ezzel. Túlságosan türelmetlenül tőle várom az egyből alkalmazható megoldást, pedig az nem ilyen egyszerű. Elmegyek egy pszichodráma csoportra javaslata szerint, önismeretemen dolgozni.
A csoportosnál főleg azt gyakoroltam, hogyan helyezzem magam inkább megfigyelő státuszba, mert minden témánál kapcsolt a fejem, és mondtam volna a megfejtést és hozzáfűzéseim. De megvártam amíg szót kapok. Kemény élethelyzeteket írtak le a csoport tagok, meg is ríkattak engem párszor azzal, miken mentek keresztül. Már elfogadták a helyzetüket így, humorral kezelik.

Egyre jobban mentek a torna gyakorlatok napról napra, jó volt érezni a fejlődésem, komolyabb fájdalom nélkül.  A 2-3-szori éjszakai WC-re járás, és a napi többszöri kisebb-nagyobb „fejzizz” azért nem esett túl jól, sokszor sóhajtoztam miatta. Mama jobban és jobban ki tudta nyújtani a lábát..
Hétvégékre haza mehettem! Fura volt a zajos, rohanó város az ottani lassúsághoz, változatlansághoz képest. De jó volt otthon nagyon! Lassan egyesével lépkedvén felkaptattam a harmadikra. Asztaltól polcig kapaszkodva járkáltam a lakásban, vigyázva, hogy ne terheljek a jobb lábamra nagyon. A kádba beszálló technikám volt a legviccesebb. Miki kitanulta és begyakorolta mostanra a professzionális kávé készítési technikát, beruházott pár alapfelszerelésre, őrlőre, és rajtam is tesztelte, tökéletesítette cappuccino készítési technikáját.



Hát így rehabilitálódtam 4,5 hetet a Dél-pesti kórházban. Még másfél hetem van itthon, tornázom szépen minden nap. Közben tavaszodik végre, kimentünk a Ligetbe limonádézni, ez már csak jót jelent! Április 6.-án pénteken letelik a 6 hét, ami a csontgyógyulás általános ideje. Megyek kontrollra a SOTE-re. Utána még több szabadságot kapok, és következő hétfőtől mehetek vissza dolgozni! 

1 megjegyzés: