2014. 11. 13.

ORFI fizikoterápia - csípő karbanntartás és szervíz


Ez a bejegyzés egy hete született:
Az AVN (csípőelhalás) diagnózis után két szálon kerítettem ortopédus szakorvosokat, akik megszakértették az MR felvételt.
Szekeres László doktorúrral konzultálás után beutalt az Országos Reumatoógiai és Fizikterápiás Intézetben (ORFI) egy 10 napos rekreációs kezelésre.
A témára ráindult barátok vonalán elindulva jutottam Poór Professzor osztályvezető főorvos úrhoz majd SZekeres doktorúrhoz ezúttal is nagy köszönet az elintézőnek!
Hazamenős státuszt kaptam, a napi kezelések lefutása után kis pihenővel hazamhettem, nem kellett a falat néznem a maradék időben, sem a szobatársak horkolását hallgatni éjszaka - nem beszélve a sanitari kétes tisztaságáról.

Jól esik az ápolgatás! Szeretgessük mintden irányból a csípőmet, keljen életre, pezsdüljö fel és repítsen hegyeken-völgyken keresztül tovább!

Voltak bizonyos fentartásaim az Intézettel kapcsolatban azért. Nem a terápiát, inkább a körülményeket illetően. És így pár nap elteltével azt modom, nagyrészt be is igazolódott.
Gyors lista: öreg járni alig tudó nénik, akiknek fő témája hogy holfáj, hol szúr, hol a gyógyszerem. Persze őértük van az intézmény.. csak kicsit kilógok közülük. Vaskalapos rend a beosztásban és a kezelés menetében, amelyhez keményen ragaszkodunk.Miisvan a papíron? Nem baj hogy nem ott fáj,a kkor azt kezeljük
A szülinapomon márcsak a záró papírért megyek be, annyi szabadságunk van, hogy azt a kezelést kérjük csak, ami jól esik. Hát a 30. szülinapomon nekem már csak az elbocsátó szépüzenet esik jól!

Találkoztam jófej emberekkel persze! A gyógytornász lány kezelése nagyon jól esett (bár néha potyogtak a könnyeim a feszkók feloldásától) a csávó aki rámköszönt mindig mert folyton együtt ültük különböző zizegtető fülkék előtt várakozva, a szobatársaim is mindig kedvesek voltak.Találkoztam Nováky Erzsébet tanárnővel, aki az Egyetemen jöv.kut.-ra tanított! Ő volt  legmosolygósabb mindenki közül, jót beszélgettünk a Corvinusos történésekről, mikor összefutottunk.
Hát így telt röviden a rekreáció a közegészségügy berkeiben újra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése