2012. 08. 10.

Pihinap

Sziasztok!

Eltelt megint pár nap Andris visszajött Olaszországból ahol mászott. Nagyon jó hogy itt van újra :) Kint aludt hálózsákban aztán hazafelé sokat vezetett éjszaka, én meg itthon gyűjtögetem a fáradtságot azért a nyugtalan-nyugtatós alvással, szóval ma egész nap pihizős-alvós napot tartunk :) előre hozott hétvége.

 A héten sok barátnős este és nap volt, ahogy írtam is, azt is élveztem! Sokat kézimunkáztunk mindenfélét!

Kontrollra csak jövő héten megyek, már egyre ritkábban kell járnom. Addig jönnek régen látott barátok, és Andris is itt van, szóval minden a gyógyulás felé hat! És erősödöm is.
Az éjszakai alvás.. No az még kicsit necces és szül ilyen napokat.

Hmm visszaolvasva az elmúlt pár bejegyzést, kicsit kevés témára szorítkozik, dehát ez tölti ki az életet :)
Andris, alvás, kaja, kontroll, barátok :) ja igen a távmunka szervezésben is haladtam kicsit.

Nektek mi az 5-6 témátok?



2 megjegyzés:

  1. Szia Kati!

    Örülök, hogy jól vagy! :) Ne aggódj az 5-6 téma miatt, szerintem nyugodtan mondhatom minden blogolvasó nevében, hogy sokkal szívesebben olvassuk ezeket a témákat, mint a kórházas dolgokat.Mert ez jelenti azt, hogy egyre jobban vagy, és ez a legfontosabb! :) Úgyhogy kitartás, vidámság, szeretet, és kreatívkodj sokat! (Egy kicsit azért irigyellek, én sosem voltam kreatív, pedig szeretek ilyenekkel babrálni) :)Élvezd a mindennapokat barátokkal, családdal, Andrással. :)

    Puszi!!

    VálaszTörlés
  2. Szia Kati!
    Örülök, hogy jobban vagy! Ezek teljesen jó témák, kb. mindenkinek ez a fontos. Család, kaja, tisztaság, egészség, barátok, munka, alvás...
    Jelenleg a fő téma nálunk a takarítás. Festettük a konyhát és most romeltakarítunk. Az eredményen felbuzdulva már a szekrényeket elkezdtem rendbe tenni, már pont ideje volt. :)
    Mindig aktuális téma az öltözködés is. Végeztem egy kis felderítést a ruhásszekrényben, hogy milyen őszi ruháim vannak. Örültem, amikor előbukkant egy-egy kedves (elnyűhetetlen) darab. Szeretem az őszt, szerinted ez normális?
    A kontroll nálunk is benne van az 5-6 témámban... Még aktuális beszédtéma nálunk a kertészkedés. Valami garázdálkodik a zöldségek között, talán mezei pocok? Lyukak jelentek meg az ágyásban és a répák, zöldségek felét megrágták, egyes növényeket egyszerűen behúztak a föld alá :)Csak kis kertet művelek, ezért nem is bosszankodom annyira miatta.

    Szépek a gyurmaékszereid. Várjuk az új képeket és a további jó híreket a gyógyulásodról!
    Szia: Kata

    VálaszTörlés